Cápatámadásban halt meg egy férfi egy nyugat-ausztrál fürdőhelyen
A helyi rendőrséget reggel riasztották Cable Beach-re, ahol egy 55 éves férfit húztak ki a vízből, akit cápa támadott meg.
A helyi rendőrséget reggel riasztották Cable Beach-re, ahol egy 55 éves férfit húztak ki a vízből, akit cápa támadott meg.

Elhunyt 78 éves korában a Samsung elnöke, Li Kun Hi.
Főiskolai tanulmányait is felfüggesztette egy évre, mert nem tudott betelni a még élő népzenével.
A gondot a medvecukorban, valamint más ételekben és étrendkiegészítőkben az édesgyökérből kivont glicirrizin okozza.

Volt olyan, aki azt kiabálta, egyáltalán nem sajnálja, hogy egy fasiszta meghalt.
Jegesmedve ölt meg egy kempingezőt a Norvégiához tartozó jeges-tengeri Svalbard-szigeteken (Spitzbergákon), ahol ez volt a hatodik halálos kimenetelű jegesmedve-támadás az elmúlt fél évszázadban.
A hatóság a súlyos sérüléseket szenvedett férfi halálát tudta csak megállapítani.

A rendőrség halált okozó veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az épületben lakó asszony a két kisgyermekével éppen sétált az utcán, egyikük meg is sérült a balesetben.
Bogdán László tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt van szükség új településvezetőre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.