Fidesz: A bevándorláspártiak miatt több ezer terrorista jutott be Európába
A kormánypárt határozott álláspontja, hogy a terroristák és az illegális migráció előtt nem megnyitni, hanem lezárni kell a határokat.
A kormánypárt határozott álláspontja, hogy a terroristák és az illegális migráció előtt nem megnyitni, hanem lezárni kell a határokat.

A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben.

A vádirat szerint Haszan F. a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homszban.
Az elmúlt hónapokban az ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, egy részüket külföldön, például Máltán. Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött.
Brüsszel hetek óta nem ad egyenes választ a szír terroristavezér ügyében. Máig nem tudják mennyi pénzt kapott Brüsszelből Haszan F., és hány alkalommal töltötték fel a kártyáját.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a letartóztatást az ügyészség indítványa alapján, azzal egyezően július 24-ig hosszabbította meg.

Halász János szerint a brüsszeli bizottság eddigi nyilatkozatai egyáltalán nem megnyugtatóak, sőt egyre inkább úgy tűnik: a migránskártyák komoly biztonsági kérdéseket vetnek fel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Az elvek feladása hosszú távon megsemmisüléssel jár.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.

A megállapodás célja a nemzetközi hallgatói létszám növelése és a tudományos kapcsolatok bővítése.

Hárisz Pavlidisz nem tagadja, hogy nem a bronzéremért jöttek az Európa-bajnokságra.

Erre varrjon gombot Magyar Péter.

Az UVSE húsz esztendős kapusa csereként beállva kettőt védett az ötméterespárbajban, s Eb-döntőbe juttatta Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.