Tizenegy településen tartottak vasárnap időközi választást
A voksolásokat a koronavírus-járvány miatt hatályba lépett veszélyhelyzet miatt nem tudták korábban megtartani.
A voksolásokat a koronavírus-járvány miatt hatályba lépett veszélyhelyzet miatt nem tudták korábban megtartani.
Megtört az ellenzék lendülete, csaknem ötezer szavazattal szerzett több voksot a győri időközi polgármester-választáson Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), mint októberben Borkai Zsolt.
Feszült hangulatban szavaztak a győriek a tegnapi polgármester-választáson, a legtöbben nem akartak beszélni sem az elmúlt hónapok eseményeiről, sem a szavazásról.
A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Dézsi Csaba András nyerte a tegnapi időközi polgármester-választást Győrben, a kormánypárti politikus a voksok több mint 56 százalékát szerezte meg.
Az érintett hozzájárulása nélkül adott ki személyes adatokat Korózs Lajos, hogy erősítse a győri önkormányzati választáson induló ellenzéki jelöltet – erről számolt be tegnap a Hír TV
Ki kell nyitni szélesre a városháza kapuit és konzultálni kell vezetői szinten a társadalmi és civil szervezetekkel, kamarákkal éppúgy, mint a különböző városrészek lakóival.
Bemutatta pénteken húsz pontból álló programját Dézsi Csaba András, a Fidesz–KDNP győri polgármesterjelöltje, amellyel tovább fejlesztené a megyeszékhelyt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egészen elképesztő logisztikai feladatok, nagy izgalom és persze tisztelet. Soha nem volt ilyen kistelepülésről élő tévéközvetítés.
Borzasztó részletek kerültek napvilágra.
Egy hölgy vitába szállt Magyar Péterrel, válaszul rasszista megjegyzéseket kapott.
A brazil külügyminisztérium Rubio megjegyzését olyan fenyegetésnek nevezte, amely „támadja a brazil hatóságokat, és figyelmen kívül hagyja a tényeket.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
All pledges have been fulfilled.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
Zólyomban a város külső részén foglaltunk szállást, majd a városközpontot vettük célba gyalog, azzal a sejthető szándékkal, hogy ha útbaesik néhány jó hely, akkor megállunk ott is egy italra.
All pledges have been fulfilled.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.