Hét szerbiai férfit ítéltek el terrorizmus miatt
Hét szerbiai férfit ítélt összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre a belgrádi fellebbviteli bíróság terrorizmus és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez való csatlakozás, illetve toborzás miatt.
Hét szerbiai férfit ítélt összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre a belgrádi fellebbviteli bíróság terrorizmus és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez való csatlakozás, illetve toborzás miatt.

Nemzetközi együttműködés alapján, a kitoloncolás során, terrorizmus miatt vettek őrizetbe és hallgatnak ki gyanúsítottként a nyomozó ügyészek egy férfit, aki három éve az ISIS tagja.

Az Iszlám Állam sebesült harcosait az európai adófizetők pénzén gyógykezelik, sőt még finanszírozzák is az adott esetben keresztényeket, jazidikat, nőket, gyerekeket gyilkoló fanatikusokat.

Több robbanásban hat ember meghalt és 23 megsebesült csütörtökön az afgán fővárosban, a perzsa újév alkalmából tartott ünnepségeken – közölte a kormány szóvivője.

Tanú van arra, hogy a támadást összefüggésbe hozták az Iszlám Állammal, sőt az „Allah Akbar” kiáltást is hallották – mondta a nemzetbiztonsági szakértő.

A két új-zélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihadistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit – hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője.

„Azt gondoljátok, hogy a gyengék és szegények áthelyezése Baghúzból meggyengíti az Iszlám Államot? Hát nem” – fogalmazott a terroristák szóvivője.
Akasztásos halálra ítélt a bíróság hétfőn Irakban egy belga állampolgárt, mert az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt és részt vett a dzsihadisták több akciójában – közölték bírósági források hétfőn.
„Ezek a gyerekek rendkívüli orvosi és pszichológiai vizsgálaton esnek át, és a jogi hatóságok döntenek a sorsukról” – olvasható a francia állami közleményben.

Mintegy 1300 dzsihadista adta meg magát csütörtökön családtagjaival együtt a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetség tagjainak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó szíriai zárványa, Baghúz elleni ostromban – közölte az SDF szóvivője



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.