Nem jár kártérítés a szír terroristának
A Fővárosi Ítélőtábla tegnap elutasította azt a keresetet, amelyet a röszkei terroristaként elhíresült Ahmed Hamed a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben nyújtott be.
A Fővárosi Ítélőtábla tegnap elutasította azt a keresetet, amelyet a röszkei terroristaként elhíresült Ahmed Hamed a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben nyújtott be.

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék csütörtökön azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.
Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szerbiai férfit, aki több mint 13 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Szlovákiába csempészni tavaly.
Bűnösnek találta a bíróság a közrend megzavarásában a hongkongi „esernyős forradalom” kilenc vezetőjét kedden. A döntés ellen több nemzetközi jogvédő szervezet is tiltakozott.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.