Fényes nappal lőtt az emberekre egy férfi Spanyolország egyik kedvenc üdülőhelyén + videó
Többen is megsérültek a támadásban.
Többen is megsérültek a támadásban.

Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa ítéletet hirdetett abban az ügyben, amelynek vádlottjai – két volt rendőr – sanyargattak és jogellenesen fogvatartottak egy fiatal fiút Ózdon.

A szervezet a rendőrséggel és az önkormányzatokkal lát el járőrszolgálatot a temetőkben.

A lakosok repülők hangját hallották és az égből lehulló tárgyakat láttak.

A korlát külső részén állt.

Egyelőre hetente négyszer ellenőrzi a két ország közti határszakaszt a vegyes olasz-szlovén járőrszolgálat, amelynek munkája hétfőn kezdődött el a balkáni útvonalon és Szlovénián keresztül Olaszországba érkező migráció megállítására – közölte a trieszti i
A Balaton déli partján idén Siófok és Balatonlelle ad helyet a diák bűnmegelőzési szolgálatnak. Lelle önkormányzata a fiatalok ingyenes szállásáról és étkeztetéséről is gondoskodik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.