Örömódába fulladhat a Nemzet Zászlója ünnepség
Megkérdőjeleződött a Nemzet Zászlója rendezvény zavartalan megtartása – értesült a Magyar Nemzet.
Megkérdőjeleződött a Nemzet Zászlója rendezvény zavartalan megtartása – értesült a Magyar Nemzet.

A Lánchídra szánt 180 milliárd forintot már elköltötte vagy lekötötte más projektekre a főváros.

Vajon mivel múlatja idejét Brüsszelben a talicskányi pénzzel honorált, máskor oly hiperaktív Jávor Benedek.

A kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést – hangsúlyozza az SZDSZ volt elnöke.

Tervbe vették a gellérthegyi sikló építését is. Fürjes Balázs figyelmeztette Karácsonyt, hogy azt ne adja privát kézbe.

Hosszasan sorolta Borbély Lénárd, a kerület fideszes vezetője a csepeliek szükségleteit.

A felújításáról jövő héten úgy kellene döntést hozni, hogy az igazgatóság még semmilyen anyagot nem látott.

Gondok akadtak a csepeli gerincút tervezésével, kivitelezésével, és a hozzá kapcsolódó uniós pályázattal.

A főpolgármester jó iránynak tartja az Airbnb szabályozás lehetőségének önkormányzati kézbe adását.
Szakmai és civil szervezetek tiltakoznak a Liget Budapest projekt politikai célú megcsonkítása ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.