Karácsony megtagadta az állatok támogatását
A főpolgármester tavaly júniusi kampányában még budapesti állatvédelmi charta létrehozását ígérte.
A főpolgármester tavaly júniusi kampányában még budapesti állatvédelmi charta létrehozását ígérte.

A gyászoló családtagok is keresik, ki a felelős ötvenkét lakó haláláért, és beperlik az intézményt.

Politikai ellenfelei lejáratásánál mélyen hallgat még akkor is, ha az általa társelnökölt párt az elkövető.

A képnek különös aktualitást ad az elmúlt időszakban felélénkült vita.
Akik büntetnék az autózást, másodrendűnek, értéktelennek tartják polgártársaik jelentős részét.

Karácsony Gergely „hazudott, hazudik és hazudni fog, amíg csak szusszal bírja.”

Nem vállalnak szolidaritást, és csupán a kormányt bírálják az ellenzéki településvezetők.

A kormány kész fontolóra venni, hogy átvegye a Lánchíd felújításának felelősségét.

A BKV szakszervezete sérelmezi, hogy a fővárosi vezetés nem egyeztetett velük az iskolakezdésről.

Vargha Mártonnak, a Levegő Munkacsoport szakértőjének és Ágoston Balázsnak, a Demokrata főmunkatársának vitája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.