– Mit gondol a kormány és a főváros viszonyáról, mennyi bizalom maradt meg?
– A főváros nagy hibájának tartom, hogy nem élnek azzal a hosszú évek munkájával megteremtett egyeztetési kerettel, amit a kölcsönös bizalom felépítése nyomán ki tudtunk építeni a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, így kialakítva a hivatalos egyeztetési menetet az állam és a főváros között. Karácsony Gergelyék most az ülések elhalasztását kérik, pedig azok egyértelműen előnyösek Budapest számára. A miniszterelnök is mondta: nincs sikeres Magyarország sikeres Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz. Komoly egymásrautaltság van, és a fővárosi önkormányzat elsődleges felelőssége, hogy Budapesten élni jó legyen, de rengeteg olyan projekt van a fővárosban, amelyek nem csak a budapestieknek szólnak. Elég csak a vasúti beruházásokra vagy a Parlament felújítására gondolni. Ezek nemcsak Budapestnek, hanem Budapestnek, mint a nemzet fővárosának szólnak.

Fotó: Katona Vanda
– A fő ütközési pont a Lánchíd ügye lett. Karácsony Gergely szerint nincs rá elég pénz. Igaz ez?
– Rejtély számomra, hogy a Lánchíd kapcsán miért beszélnek ennyi butaságot a főváros vezetői. Egyrészről elismerik a 180 milliárdos vagyon létezését, másrészt pedig azt állítják, hogy anyagi akadálya van a Lánchíd felújításának. A költségvetésben a következő két évre 24 milliárd forint szerepel erre a célra. Ebből hatmilliárdot adna az állam, így csak 18 milliárd költség maradna, amelyből idén két és fél milliárd EIB-hitel lenne. Érthetetlen, miért mondják azt, hogy nincsen pénz.
– A sokat emlegetett 180 milliárdos értékpapírvagyonhoz ténylegesen is hozzáfér a főváros?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!