Mégsem találkozik Ferenc pápával Károly király
A Buckingham-palota közleményben jelentette be a találkozó lemondását.
A Buckingham-palota közleményben jelentette be a találkozó lemondását.

Mark Carney először Párizsba utazott, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott, és várhatóan Keir Starmer miniszterelnökkel is tárgyalni fog.

Az uralkodó először osztott meg ennyire személyes információt.

A tortaszeletet annak idején Moya Smith, a királynő Clarence House-i személyzetének egyik tagja kapta.

Így az a szabály is vonatkozni fog Archie-ra, hogy engedélyt kell kérnie az uralkodótól a házassághoz.

A Buckingham-palota, II. Erzsébet királynő londoni rezidenciája szerdán közölte, hogy a 94. évében járó uralkodó jó egészségnek örvend.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

A hősök előtt tisztelgett a magyar légierő köteléke.

Műszaki hibára gyanakszanak.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.

Majd áprilisban válaszolunk a provokációra, üzente a Tisza-vezérnek Dömötör Csaba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.