Átadták az idei Prima Primissima Díjakat
Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pénteki átadáson elmondta, az új készülékkel tovább erősödött az eddig is jelentős és magas színvonalon végzett betegellátás.

A családot nem pótolja semmi, azt a biztonságot, szeretetet nyújtja a gyermekeknek, amelyet senki más nem képes – mondta az emberi erőforrások minisztere a díj átadásán, az Országházban.

Kásler Miklós a Nézőpont Intézet Gyógyuló egészségügy című konferenciáján úgy fogalmazott, hogy az intézkedések célja az emberek „egészségben tartása” minél hosszabb ideig.
Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy a program – amelyet nagy megelégedettséggel fogadott a lakosság – első fordulójában mintegy 6 milliárd forintot tudtak szétosztani 79 praxisközösség között.
A miniszter felidézte, hogy a Spinraza nevű készítményt 2018 elejétől Magyarországon is alkalmazzák a gerincvelői eredetű izomsorvadás kezelésére.
A miniszter kitért arra, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér is jó lehetőség az onkológiai területek fejlesztéséhez, és a rendszer által kínált telemedicina lehetőségeit a betegek is élvezhetik.
A Karolinska Intézettel közös laboratórium jelentős szerepű lesz: elindítása mintaértékű a kutatásban és az innovációban.
Kásler Miklós szerint a kulturális kiadásoknak nemzetgazdasági haszna is van, hisz kimutathatóan hozzájárul a magyar GDP és a hazai össztermék értékeihez.
A rendezvényen Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár tolmácsolta Kásler Miklós szavait: a legfontosabb keresztény alapértékeink közé tartozik az emberi élet tisztelete, a bajba jutottak megsegítése.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Van itt néhány tényező.

Nyolcvanhárom éve, a szovjet Vörös Hadsereg offenzívája rövid idő alatt átszakította a 2. magyar hadsereg vékony arcvonalát, súlyos veszteségeket okozva a gyengén felszerelt magyar seregtesteknek.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.