„A legterhesebb feladatok közé tartozik a közönség ízlésének kielégítése”
Az Aranyvirág című operettel nyitotta meg kapuit a Király Színház 1903-ban.
Az Aranyvirág című operettel nyitotta meg kapuit a Király Színház 1903-ban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Az élelmiszeren kívül konyhai eszközök felajánlását is várják.

A baleset mitatt késnek a járatok.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.

Tovább erősödnek a magyar–kínai kulturális kapcsolatok.

The main chapters of the program are fully consistent with what the European Commission has officially demanded from Hungary in recent years.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.