„A legterhesebb feladatok közé tartozik a közönség ízlésének kielégítése”

Színház születik

Beöthy László a színészképző iskolát vezető Rákosi Szidi gyermeke. Édesanyja olyan sztárokat nevelt ki, mint például Fedák Sári, Honthy Hanna és Feleki Kamill. „Rákosi Szidi a Király utca háta mögött, Csengery utcai tanodájában fia, Beöthy László leginkább zenés komédiákkal működő Magyar-, és Király színházának termelt friss húsokat” – olvasható a magyar színészoktatást részletekbe menően bemutató írásban. Beöthy László egyébként nem kezdőként indította el a legújabb színházi vállalkozást a Király utca 71. szám alatt, ugyanis 1903-ra már gyakorlott színiigazgatóként hivatkoztak rá, hiszen a Magyar Színházat és a Nemzeti Színházat vezette. A Király utcai épületben korábban működött a Rémi-mulató és a Somossy Orfeum is. Ez utóbbi korábban a Nagymező utcában, a mai Operettszínház helyén várta a szórakozni vágyókat, ahonnan anyagi okokból azonban távozni kényszerült. Somossy Károly életét és munkásságát megismerhetjük majd abból az új magyar operettből, amely novemberben debütál a Budapesti Operettszínházban.

A Király Színház ekkoriban számottevő konkurenciája lehetett a Népszínháznak és a Magyar Színháznak egyaránt, mégis sok fantáziát látott benne Beöthy, akinek neve szinte egyet jelentett a sikerrel. A korabeli sajtó 1903 májusában adott hírt arról, hogy Beöthy tizenöt évre kibérelte az épületet.

Még csak meg sem kérdőjelezték az újságok hasábjain az újabb színházi intézmény létrejöttét, hanem üdvözölték Beöthy tervét: „kétségtelen, hogy Budapest lakosai számánál és azok szórakozási hajlamánál fogva még megbír egy újabb színházat is” – jelent meg a Magyar Szóban.

Ez idő tájt Beöthy még nem hozta nyilvánosságra a művészeti tervét, így érthető, hogy nyíltan kérdezték, milyen irodalmi és művészeti terv megvalósítása vezeti az új színház alapításában. Ám – részben jogosan – többek féltek, hogy a párizsi lebujirodalom burjánzik majd a helyen, de Beöthy az igényes szórakoztatást tűzte ki célul – és egyébként ennek köszönheti későbbi meghatározó pozícióját. De volt ott más félelem is, vagyis inkább féltékenység, amiért tűzvédelmi okokra hivatkozva sokáig nem kapta meg az új színház a belügyminisztériumi színjátszási engedélyt. Igencsak hangzatos, a „Király Színház betiltása” címmel még 1903 szeptemberében is jelentek meg cikkek:

[...] a belügyminiszter megtagadja az engedélyt a Király Színházban színielőadások tartására. Megtagadja tűzbiztonsági, szabálytalan építkezési, közforgalmi okokból. A fővárosi színházépítési szabályrendelet első szakasza szerint az újonnan megnyitandó színházaknak minden oldalról szabadon álló épületben kell lenniük. A Király Színház szűk utcáktól környezeti házak közé beékelt épület, melynek homlokzata előtt kocsifeljárót se lehet építeni a Király-utcai villamos vasút sűrű forgalma miatt. Ez a színház 1870 személy befogadására volt tervezve, tehát a legnagyobb színházak egyike lett volna a fővárosban, ennélfogva még fokozottabb tűzbiztonsági feltételeket kellett megállapítani az eddigieknél is [...]

– adta hírül a Pesti Napló.

Végül Beöthy megkapta az engedélyt, így novemberre minden készen állt arra, hogy fogadja a pesti közönséget.

A Király Színház sok küzdelem, sok reménytelenség között végre ma megnyitotta kapuit. Isten segítségét hívta Beöthy igazgató munkájukhoz megnyitó beszédjében, mert, mint mondá, ha az Isten segít, a közönség is segítségükre lesz az ő nagy, nehéz munkájukban. A legterhesebb feladatok közé tartozik a közönség ízlésének kielégítése

– írta hasábjain a Független Magyarország.

Viszont a konkurencia félelme valósnak bizonyult, ugyanis a művészeket részben tőlük csábította át az igazgató a Király színpadára. Példának okáért a zenekart Konti József dirigálta, akit korábban a Népszínházban láthatott a nagyérdemű. Sőt, megkeresésére igent mondott Fedák Sári, így a korszak első számú sztárjával kezdhette meg az évadot a 124 fős társulat.

Az első bemutatón viszont nagyon is sok múlik, ugyanis két vagy három felvonás alatt eldőlhet, hogy van-e jövője az adott profitorientált színházi vállalkozásnak a pesti showbizniszben.

Az Aranyvirág című operett egyik szerelmi kettőse (1906-os felvétel) ITT hallgatható meg.

A közönség szolgálatában

Az operett bölcsője a nagyváros, így nem csoda, hogy Párizs után megkezdte hódító útját a többi európai nagyvárosban, köztük – igaz, bécsi közvetítéssel – Budapesten is.

Beöthy az új színház profilját csakhamar kijelölte, hiszen elsőként egy új operett csendült fel a Király utcai teátrumban. A szerzők neve már szintén garancia volt a sikerre, ugyanis Huszka Jenő és Martos Ferenc az előző évben, 1902 decemberében már bizonyított a Népszínházban, méghozzá a máig népszerű Bob herceggel. (Igaz, annak librettóját Bakonyi Károly jegyzi, Martos „csak” a rímeket faragta.)

Az Aranyvirág címet kapta az új szerzemény, és bemutatóját sikerként könyvelte el a Király Színház. A mű sajtórecepciójából azonban kiderül, hogy a közönséget már nehezebb volt átcsábítani az új teátrumba, mint a művészeket.

A librettó nem teljesen nyerte el a kritikusok tetszését: „Az Aranyvirág szövegírója, Martos Ferenc, ezúttal kevesebb invencióval és kevesebb eredetiséggel dolgozott, de megmaradt azon a tisztes írói színvonalon, mely ezt a finom ízlésű fiatal írót minden munkájában jellemzi.” Többen hasonlították az angol operettsémákhoz is, ami némileg helytálló, ám éppen ezért lehetett közegidegen a hazai színpadon.

Cserebere szerelem

A Nápolyban játszódó történet Aranyvirágról – akit Fedák Sári alakított –, az utcai táncosnőről (aki csörgős dobbal a kezében járja a tarantellát) és jegyeséről Beppóról, a matrózról szól. Az egész mű izgalmát egy ártatlannak tűnő csere adja. A városba érkezik egy gazdag amerikai jegyespár, akik kapcsolata nem kifejezetten konfliktusmentes. A gazdag hölgy szívesen kipróbálná, milyen élete van Aranyvirágnak, így cserét ajánl neki huszonnégy órára. A csereüzlet megköttetik: Aranyvirág úri toalettbe öltözik, a gazdag hölgy pedig a táncosnő kevésbé pompás ruháját ölti magára.

Ám a ruhacserével torzulni látszik Aranyvirág személyisége, vagy legalábbis úgy tűnik, elvarázsolja a másik élet.

Hirtelen elfordul szerelmétől, úgy tesz, mint aki nem ismeri a matrózt. Beppót sem kell ám félteni, hiszen válaszul a gazdag hölgynek kezd udvarolni. S bár szomorú operetteket szintén találunk az operettirodalomban, az Aranyvirág mégsem az, hiszen happy enddel ér véget Martos szövegkönyve, tehát mindenki visszatér az eredeti párjához. Ám említést kell tennünk arról is, hogy a kritika szerint a zenei betétek erősebbek a szövegnél, mint írják,

a muzsikának sajátos és eredeti bája van, amilyen tiszták és világosak a melódiái, ugyanolyan tisztasággal és világosan tolmácsolják az érzést, amely bennük dalba szállt.

De a darab összességében nem hozza a Bob herceg zenéjének sikerét: „látszik, hogy septiben készült” – utalt a Király Színház megnyitása körüli bonyodalmakra a Pesti Napló kritikusa. Úgy tűnt, még a sztárok és egy mérsékelt sikert elért operett (értsd: nem bukás) sem elég ahhoz, hogy beinduljon Beöthy új színházi projektje. A nézők ugyanis nem szoktak oda, jegyeladás nélkül pedig aligha lehet fenntartani egy ekkora volumenű vállalkozást. Tizenkét bemutatót tartottak (például Makrancos hölgyek, Boris király) csaknem egy esztendő alatt, ám az igazi áttörést ezek közül egy előadás sem hozta meg.

A színházi kánon pedig roppant mostoha, így még Huszka és Martos Király Színházat nyitó operettjét is elfeledtük az elmúlt 120 évben. Ehhez a mű ilyen-olyan hiányosságai is bizonyosan kellettek, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy az 1904-ben bemutatott János vitéz című daljáték sikere elhomályosította a nézői emlékezetben a Király Színház korábbi egy szezonját. A magyar dráma napján mégiscsak érdemesnek tartom feleleveníteni a Király indulását és a cserebere szerelemre építő bájos operettmesét, az Aranyvirágot.

Borítókép: A Király Színház épülete (Forrás: Wikipédia)