Jimmy P. karácsonya
Úgy kerültem ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba.
Úgy kerültem ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba.
Együttérzését fejezte ki és rendkívüli segítséget ajánlott fel az elhunyt szüleinek és testvérének a Műegyetem vezetése.
Volt olyan idős izraeli asszony, akinek az oxigénpalackját is elkobozták a terroristák, mások a száraz kenyéren osztoztak.
Sok kínai szülő aggódik.
Marianna Budanovát azóta kórházban ápolják.
Egy kórházba való bejutás nem jelentheti a saját életünk kockáztatását, de ebben az esetben kiderült, hogy a gázai emberek életét kockáztatjuk, fogalmazott a tiszt.
Az első túszok az orvosi ellátás után továbbutazhatnak a kórházakba, ahol újra találkozhatnak a családtagjaikkal.
Valószínűleg öngyilkos akart lenni.
A bukaresti egészségügyi minisztérium vizsgálja a mérgezés körülményeit.
Állítólag nem a lépcsőkön akarta elhagyni a helyszínt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.