Kárpát-medence és Közép-Európa
Az elmúlt évtizedek után végre az orbáni modell alapján működő cselekvő állam az, amely céljaival és eredményeivel nem teszi hiábavalóvá nagyszüleink és szüleink erőfeszítéseit.
Az elmúlt évtizedek után végre az orbáni modell alapján működő cselekvő állam az, amely céljaival és eredményeivel nem teszi hiábavalóvá nagyszüleink és szüleink erőfeszítéseit.
Elfogadható kompromisszum lenne a Magyar Tudományos Akadémia részéről, ha a kormány is beleszólást kapna a kutatási irányok meghatározásába.
Idén áprilisban az államháztartás központi alrendszerében 102,9 milliárd forint többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt, mindez összhangban van a kormány várakozásaival – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökö
Bártfai-Mager Andrea közölte: az időarányosan csütörtökig beérkezett és feldolgozott nyilatkozatok alapján a Nemzeti eszközkezelő programban részt vevők 65 százaléka, közel 20 ezer család kapja vissza otthonát.
A kormány, ahogy eddig, a továbbiakban is igyekszik minden támogatást megadni a nevelőszülői hivatást választóknak – emelte ki a szociális ügyekért felelős államtitkár.
A Miniszterelnökség közlése szerint 627,2 millió forint támogatási keretösszegű Vállalkozz Velünk! projekt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban valósul meg.
A közleményben azt írták: A társadalom alapegysége a család, a keresztyén meggyőződés szerint az emberi élet teljességét családban lehet megélni.
A következő évtized nagy kihívása, hogy a vasút adottságai hogyan segítik a fenntarthatóságot. Ebben fontos, hogy a magyar vasút bekötése a nemzetközi hálózatba erőteljesebb legyen.
Elhatárolódott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Szergej Glazjev elnöki tanácsadó blogbejegyzésétől, aki azt állítja, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök izraeli zsidókkal szándékozik betelepíteni a konfliktus sújtotta Donyec-meden
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
Varsó szerint Oroszország fokozatos eszkalációra játszik.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
Túl lett pumpálva a lufi.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.