Zsebbe nyúlnak az áruházláncok
Teljesítik jogszabályi kötelezettségüket a kereskedő cégek – mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára.
Teljesítik jogszabályi kötelezettségüket a kereskedő cégek – mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára.
Az egészségügyi dolgozók heroikus küzdelmét azzal ismeri el a kormány, hogy a nyár elején félmillió forintot biztosít számukra.
Jelen pillanatban sajnos nem az uniós intézményrendszer segíti a tagállamokat.
Az igazságügyi miniszter hiszi, hogy sok munkával, háttérbeszélgetéssel nyugaton is lebontható a liberális fősodratú média fala.
Lelőtték az ENSZ által támogatott líbiai egységkormányhoz hű milíciák egyik harci repülőgépét Miszráta térségében – közölte a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) csütörtökön.
A kormány várható pénzügyi összeomlásáról ezen a héten Békesi László vizionált. Romboló inflációt jósolt, és közölte, hatalmas árat fogunk fizetni az Orbán-rezsim bűneiért.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Karc FM rádió, Az Igazság órája című műsorában leszögezte: az ellenzék most is a vírusnak szurkol.
Zsiday Viktor befektetési elemző írása leleplezi a balliberálisokat.
A Széchenyi-pihenőkártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.