Főiskolai képzések indulnak szeptemberben Nyírbátorban
Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ keretein belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Két felsőoktatási intézmény indít új képzéseket szeptemberben a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ keretein belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Azután, hogy a magyar kormány közölte, felfüggeszti a börtönben ülő bűnözőknek megítélt kártérítések kifizetését, Fahidi Gergely közösségi oldalon bírálta a döntést.
Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja elmondta: nem osztja kormányuk optimizmusát, szerinte a növekedési mutató idén aligha ér el 3,5 százaléknál magasabb értéket.
Az áldozatsegítési intézmények átszervezésével és bővítésével is azt szeretné elérni az Igazságügyi Minisztérium, hogy az érintettek bátran forduljanak a szolgálatokhoz.
A konstrukcióhoz kapcsolódó kedvezmények körét a kormány a családvédelmi akciótervben tavaly júliustól tovább szélesítette mind a jogosultak körében, mind a támogatás összegében.
Czerván György fideszes országgyűlési képviselő elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja a nagykátai iskolában történt tanárbántalmazást és vizsgálatot kért a kormánytól.
Koalícióra lépett vasárnap a tavaly októberi választásokon legtöbb szavazatot szerzett két párt Koszovóban, így – négy hónappal a választások után – hétfőn megalakulhat az új kormány.
Koalícióra lépett a tavaly októberi választásokon legtöbb szavazatot szerzett két párt Koszovóban vasárnap, így – négy hónappal a választások után – hétfőn megalakulhat az új kormány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
All pledges have been fulfilled.
Nem kell szűkölködnie, akár édességet is vehet magának a kalocsai börtönben.
Négy NB I-es csapat pénzbüntetést kapott, a Fehérvár szektorbezárásra kényszerül.
Az ANO mozgalom a választások nagy esélyese, támogatottsága stabilan 31-32 százalék között mozog.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Az MTVA riportere a rendőrségen részletesen beszámolt az őt ért inzultusról.
A miniszterelnök Magyar Péter feljelentésével kapcsolatban szólalt meg.
Több szempontból sem érdemes megemelni ezt a terhet.
Az MTVA riportere a rendőrségen részletesen beszámolt az őt ért inzultusról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.