A világon több mint 16 millió a fertőzöttek száma
A halálos áldozatok száma 644 528, a gyógyultaké pedig 9 262 520.
A halálos áldozatok száma 644 528, a gyógyultaké pedig 9 262 520.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szükséghelyzetet rendelt el.
Nincs újabb elhunyt, így a számuk változatlanul 596 fő, 3329-en pedig már meggyógyultak.

Az északkeleti szomszédunknál szerdán meghosszabbították az országos karantént.

Több mint 150 ezer munkahely sorsa vált kérdésessé a koronavírus következtében.

Az MSZP július 25-én jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság összehívását követeli.

Vas Kata Blanka a tizenötödik helyen végzett a Clasica Femenina Navarra 1.1-es versenyen.

A fertőzések száma naponta megdönti az előző nap feljegyzett csúcsot.

Csaknem negyven ország jelentett az utóbbi egy hétben rekordszámú napi növekményt.

Szombatra 1151-gyel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 31-gyel a halottak száma.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

Szigorítás jön a terror után.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Az erőmű igazgatója szerint nagy a baj.

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.

Komoly fellendülés érzékelhető a hazai turizmusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.