Hadházy Ákos körül elfogyott a levegő
Hadházy egyéniben mindig elbukott, csak listáról jutott be az Országgyűlésbe.
Hadházy egyéniben mindig elbukott, csak listáról jutott be az Országgyűlésbe.

A megállapodást aláíró összes pártelnök deklarálta a saját kezével, hogy ő csak egy másodvonalbeli politikus.

A Jobbik volt elnöke már nyáron megmondta, hogy Jakabék végül nem tudnak majd ellenállni a közös lista csábításának.

A Jobbikot megvették, ők pedig pénzért és hatalomért mindenre képesek – értékelt a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Jakab Péter februárban még mazsolának nevezte Gyurcsány Ferencet, amit ki nem állhat, a Jobbik tegnap mégis bejelentette, hogy részese lesz a baloldali közös listának.

„Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett” – írják az ellenzéki pártok közös közleményükben.

Jakab Péterék nyilvánosság előtti tétovázása már a szövetségeseiket is megszólalásra késztette.

– Azok a politikusok, akik a nemzeti oldal értékeit fontosnak tartották, már rég otthagyták a Jobbikot – mondta lapunknak Deák Dániel politológus.

Egyelőre nem tisztázott sem a közös miniszterelnök-jelölt választás időpontja, sem az, hogy azon hány fordulóban hirdetnek győztest.

Amióta a volt pártszóvivő vette át az ügyek vitelét – a még nála is színtelenebb Schmuck Erzsébettel együtt –, végképp a szürkeség, a globalista szervilizmus lett az uralkodó.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

FBI-segítséggel vadásznak a szökésben lévő bűnözőre.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.

PM Orban’s confident performance made Peter Magyar’s past fiascos and failures stand out even more.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.