A lengyel kormányfő tiltakozik egy holokauszt témájú sorozat miatt
Levélben tiltakozott a lengyel kormányfő a Netflixnél egy holokauszt témájú sorozat miatt, amely szerinte pontatlanul mutatja be országa történelmét.
Levélben tiltakozott a lengyel kormányfő a Netflixnél egy holokauszt témájú sorozat miatt, amely szerinte pontatlanul mutatja be országa történelmét.
A kormányfő elmondta: új vezetőket jelöltek egyebek között a pénzügyi, valamint a szociális, család- és munkaügyi tárca élére.
Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő korábbi politikáját folytató kabinetjének négy új tagja lesz, és átszerveznek egyes tárcákat.
Az Esterházy János boldoggá avatását kezdeményező krakkói érsek, Marek Jedraszewski vette át csütörtök este a varsói királyi várban Az értékek megőrzője (Custos Virtutum) nevű, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által adományozott díja
A lengyel állampolgárok már a jövő héttől, november 11-től vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba – jelentette be szerdai rendkívüli sajtóértekezletén Andrzej Duda elnök.
Az Európai Bíróság szerint nem állnak összhangban a közösségi joggal a lengyel bírák nyugdíjazására vonatkozó, 2017-ben elfogadott, tavaly áprilisban módosított szabályok.
Piotr Müller rámutatott: a migránselosztási kvótát a tagállamok többsége nem teljesítette. Ez szerinte bizonyítja, hogy a mechanizmus hibás.
Sokan nem tudatosítják azt a média által is gyakran figyelmen kívül hagyott tényt, hogy jelenleg a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Németország diplomáciai lépést tett, Orbán Viktor korábban figyelmeztetett.
A rendőrség célja a közlekedésbiztonság védelme.
A Müncheni Autószalonon ízelítőt adott a Volkswagen ID.3 ellenfelének szánt, 2026-ban érkező Ioniq 3-ból a koreai gyártó.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Robert J. Palladinót fogadta a Honvédelmi Minisztériumban.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke-propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
Ez nem semmi.
A magyar válogatottól visszatérve meglepő hírt kapott a Hertha BSC vezetőedzőjétől.
A javaslat milliárdokat költene illegális migrációra, külföldi érdekeket szolgáló álcivil szervezetekre, balliberális médiára, woke-propagandára és a háború finanszírozására.
A kontinenstorna egyetlen veretlen csapata ellen az északiaknak nem sikerült visszavágniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.