Greta Thunberg szélsőbaloldali aktivistát őrizetbe vették egy brüsszeli tüntetésen
Nehéz ilyenkor szavakat találni.
Nehéz ilyenkor szavakat találni.
Káromkodott, kiabált, a személyzetre és az utasokra támadt. Meg kellett bilincselni.
Sz. Szilárdnak egyetlen, ám reális esélye van a fegyház elkerülésére.
Valami nem stimmel a gyanúsított elmeállapotával, ezért a letartóztatás után elmemegfigyelőbe szállították.
Az erőszakra hajlamos szésőbalos Antifával is kapcsolatban állt a magyar dzsihadista, aki huszonegy radikális iszlamista csoportot is kedvel.
A dark weben indított pedofil fórumot működtető négy letartóztatott mellett még három másik magyar is gyanúsított.
Akár tíz évet is kaphat az a NAV felsővezetője, aki egy iPhone-ért eladta a becsületét.
A letartóztatott Alekszej Navalnij ellenzéki orosz politikust támogató tüntetések kezdődtek vasárnap.
A Dózsa György úti kettős halálos baleset okozójáért két civil ruhás nyomozó indult el a lakására.
Értékelő-elemző munka és DNS-vizsgálat alapján fogták el a gyanúsítottakat az idős csépai asszony agyonverése ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.