Repülőtér: rekordszámú utasra számítanak húsvétkor, mire figyeljen, aki utazik
Érdemes sokkal korábban érkezni a repülőtérre.
Érdemes sokkal korábban érkezni a repülőtérre.
A török elnök részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.
A politikus reagált a baloldal azon támadásaira, miszerint nem érte meg visszavásárolni az államnak a Ferihegyi repülőteret.
A Budapest Airport visszavásárlása érdekében sikeres vagyonértékesítéseket hajtott végre a magyar állam.
A Bloomberg szerint a magyar állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne.
Július sorozatban az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.
Ferenc pápa érkezése és távozása napján a légikikötő megközelítése során legalább egy óra menetidő-növekedéssel kell számolni.
A 15–25 milliós utasforgalmú légikikötők mezőnyében választotta ki első helyen a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa.
Speciális elvárásoknak is megfelel majd a legkésőbb októbertől szolgálatba lépő állomány.
Az ír fapados légitársaság további nyereségre számít a nyári időszakban, az ázsiai és az amerikai turisták miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.