Alapos az Irodalmi Magazin Németh László-száma
Az Irodalmi Magazin idei első tematikus száma a százhúsz esztendővel ezelőtt született Németh László előtt tiszteleg.
Az Irodalmi Magazin idei első tematikus száma a százhúsz esztendővel ezelőtt született Németh László előtt tiszteleg.

A vállalati tanácsadást és agrármérnökséget irodalomra cserélő Oberczián Géza könyve, a Hátsó szoba egy kései pályakezdő munkája.

Egyetlen lendülettel elmondott történet Anna Jankóé. A szerző a tömeggyilkosságot annak idején kislányként túlélő édesanyjának meséli el, amit a család történetéről megtudott.

Tekintettel József Attila születésnapjára, több, költészettel foglalkozó esszét, tanulmányt válogattak a szerkesztők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.

Hamarosan magyarul is olvasható a szerző legújabb regénye.

Négy ezüst után szombaton este aranyérmünk is lett az úszók Lublinban zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.