Lázadás és megalkuvás

Az öt éve elhunyt Oláh János teremtő, sorsmegváltoztató ember volt.

Az öt éve elhunyt Oláh János teremtő, sorsmegváltoztató ember volt, sokak követik azon az úton, amelyet az irodalomban elkezdett, majd hosszú háttérbe szorítása után az élvonalban folytatott.

Gondolati és elemző prózáit olvashatjuk Az idő csapdája című kötetben, amely esszék, tárcák, vezércikkek gyűjteménye. Utóbbiak a Magyar Napló folyóirat nyitó elmélkedései, amelynek 1994-től főszerkesztője volt, s külön fejezet foglalkozik azzal a munkával, amely az indulást és a körülötte kialakult nehézségek ellenére sikerre vitt lapszerkesztést járja körül.

A Kilencek költőcsoport tagjaként indult Oláh János több írásában is felidézi az Elérhetetlen föld című antológiájuk kiadási kálváriáját, végül megszületését 1969-ben. A meghatározó irodalmi irányvonalat Illyés Gyula, Németh László, Kodolányi János, Weöres Sándor, Veres Péter, Sinka István jelenti számukra, támogatójuk Nagy László, Juhász Ferenc. A két alku közötti nemzedék cím beszédes, részletesen olvashatunk a hatalom ’56 utáni beavatkozásáról, majd a hetvenes években a népi irodalom ellenében szövegirodalmat előtérbe helyező párthatározat érvényesítéséről, az aczéli kultúrpolitika kisstílű húzásairól. „Olyan irodalomra van szükség, mely szakít a populista, népi hagyományokkal” – hangzik el a hivatalos program az 1969-es konferencián Lillafüreden. S a beleegyezőkből lettek „a modernisták, a mucsainak tartott hagyomány harcos megtagadói, a nemzeti önismeret helyett a nemzeti lét tragédiáin lelkesen gúnyolódó ironikusok… Máig ugyanezek a gesztusok irányítják a magyar irodalmat” – olvashatjuk Oláh 2014-ben írt látleletében.

Két alku között, a senki földjén című cikkében a szerző felvázolja a ’68-asok útját a lázadástól a megalkuvásig, s velük szemben kiáll a modern népiség és újrealizmus képviselői mellett. Köztük a Kilencek, Hetek csoportja, a közismert Csoóri Sándor, Jókai Anna, a középnemzedékből Kontra Ferenc, Majoros Sándor s a fiatal nemzedék tagjai, mint Csender Levente, Szentmártoni János – több alkotóval külön is foglalkozik a Mesterek, pályatársak, tanítványok fejezet írásaiban.

Irodalmi hagyományaink megőrzése és megújítása vezette Oláh Jánost a klasszikusainkat felvonultató, népszerűsítő Irodalmi Magazin és a költészet napi Versmaraton megindításában. Képet kapunk a folyóiratból kinövő könyvkiadásról, köztük az évente megjelenő Az év versei és Az év novellái antológiákkal, végül a könyvterjesztés máig áldatlan állapotai közepette a Magyar Napló könyvesbolt megnyitásáról. Betekinthetünk a magyar irodalom ügyét heroikus munkával előrevivő költő-író alkotói műhelyébe a Remetei kéziratok megszületése vagy a Közel című regénye újrakiadása kapcsán írt reflexiókban.

Oláh közvetlen tevékenységének lenyomatai mellett a széles látókörű alkotó érzékeny-értő elemzései is napvilágot láttak kortárs képzőművészek, külföldön élő magyar írók munkáiról, de akár a csöndről vagy a megtartó magyar nyelvről és mítoszról is.

Isten lehelete című esszéjében az idő mibenlétéről értekezve az ész és hit közös nevezőjeként a karácsonyi ünnepben megtestesülő fordulópontot, a sötétből a fény felé fordulás történését jelöli meg, s eljut a mezei munkát meghatározó időtől a szőlősgazdák tevékenységéig, a bor érlelésének újévi letisztulásáig.

A kötet írásait olvasók hasonló fordulópontot érezhetnek, amelyet a letisztulás reménye, Oláh János örökségének folytatásra késztetése jelent.

(Oláh János: Az idő csapdája. Esszék, tárcák, vezércikkek. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2020, 332 oldal. Ára: 3500 forint)