Az Európa-bajnokságon még szerdán Sárkány Zalán a legjobb idővel jutott be az 1500 méteres gyorsúszás döntőjébe, és csütörtökön a döntőben 100 méterrel a vége előtt úgy nézett ki, hogy aranyérmes lesz. Ám hiába úszott hatalmas magyar csúcsot, a címvédő ír Daniel Wiffen lehajrázta, versenyzőnknek az ezüst jutott. Szombaton viszont a 800 gyorsot megnyerte!
Sárkány most jobb volt, mint az ír Wiffen
Akárcsak a leghosszabb táv fináléjában, ezúttal is Sárkány, a szám világbajnoka, valamint a címvédő, két évvel ezelőtt Otopeniben világcsúccsal diadalmaskodó ír Daniel Wiffen különcsatájára lehetett számítani. A táv feléhez érve úgy tűnt, Wiffen nem bírja, visszaesett a hatodik helyre, Sárkány tempóját csak a német Johannes Liebmann tudta valamennyire tartani, aki juniorvilágcsúcsot úszott az előfutamban. Az ír aztán 600 méterhez érve visszatért az üldözők közé, és pillanatok alatt visszajött a második helyre, láthatóan megnyitotta a hosszú hajrát. Sárkány az utolsó 100 méternek 1.55 másodperces előnnyel vágott neki, ezúttal viszont nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és az októberi világkupa-fordulóban úszott országos csúcsát (7:29.50) tovább javítva, 7:26.84-es idővel diadalmaskodott. Wiffen végül csak harmadik lett, mert a második helyre a belga Lucas Henveaux jött be.
– Sokkal jobban összpontosítottam a futam előtt, mint máskor, ez most egyszerűen tökéletes volt. Olyan volt, mintha előre megtörtént volna velem ez az egész, hogy így tudom teljesíteni a stratégiát. A két amerikai edzőm és Szokolai Laci bácsi is azt mondta, hogy nagyon el kell kezdeni, a végén meg jöjjön a „Sárkány-hajrá, ami közben fújni kell a füstöt és a tüzet is” - nyilatkozott az MTI-nek Sárkány. – Tudtam, hogy Wiffen a végén akar majd jönni, de nekem is ez volt a taktikám, és nem akartam, hogy újra előforduljon az, ami ezerötszázon – tette hozzá versenyzőnk.
Sárkány Zalán a magyar csapat első aranyérmét szerezte a lengyelországi kontinensviadalon. Eddig négy ezüst volt a „termés”, Sárkány mellett korábban Szabó Szebasztián 50 méter pillangón, Ábrahám Minna 200 méter gyorson, valamint a 4x50 méteres mixed gyorsváltó végzett a második helyen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!