Megváltoztak az öröklés szabályai
Érdemes végrendelkezni a földterületekről.
Érdemes végrendelkezni a földterületekről.
Így az elhunytak ingatlanvagyonát az önkormányzatok a helyi közösségek érdekeire fordíthatják.
Előfordulhat, hogy rengeteg ügyintézés kapcsolódik a hagyatékhoz, de az értéke kisebb, mint a hitelezők követelése. Megfelelő módszer erre a helyzetre is van, nem is egy.
Számos mutató esett a járvány alatt. Akad olyan is, ahol a csökkenés sokaknak könnyebbséget jelent.
Először választott vezetőt a kelet európai régióból az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa.
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal lett kevesebb a közjegyzői költség.
A friss adatok szerint 2019-ben majdnem 530 ezer esetben terelték jogi útra adósaik, nem fizető ügyfeleik ügyét a különféle hitelezők, elsősorban a közmű- és a telefoncégek.
Egyre több végrendeletet készíttetnek a közjegyzőknél a kisebb-nagyobb értékekkel rendelkező magánszemélyek. Számos megoldás közül választhatnak azok, akik előre elrendeznék vagyonuk sorsát.
A nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat is kedvezően érinti a július elsején hatályba lépett új közjegyzői díjrendelet, egyes eljárásokért a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy harminc százalékát kell megfizetni.
Tavaly 8 százalékkal több házassági és élettársi vagyonjogi szerződést jegyeztek be a nyilvántartásba, mint egy évvel korábban, 2014 és 2018 között pedig 45 százalékos volt a bővülés – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerdán az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Dallas Mavericks újonca már Lebron James ellen is bizonyította, hogy helye van az NBA-ben.
Az alkalmassági problémákkal küszködő baloldaliak, a Karácsonyok, Kulják és Ruszin-Szendik úgy vélik, nekik mindent szabad.
Egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott intézmény kialakítása a cél.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Amennyiben eltörlik a vétójogot, úgy teljessé válik majd a brüsszeli elit zsarnoksága.
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
Reális az esély ötvenöt éve nem látott magyar bravúrra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.