Hungary FM: Independent Strategy Instead of Forming Blocs
Hungary is seeing record-breaking employment levels.
Hungary is seeing record-breaking employment levels.

Foglalkoztatottsági rekordok dőlnek sorra Magyarországon.

A blokkosodás helyett az önálló stratégia fontosságát hangsúlyozta.

A Walk Free és az ENSZ Minden nő, minden gyerek programja közös kampányt indít.
Az államnak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak közösen kell felkészülniük a digitalizáció kihívásaira, amelyek egyaránt érintik majd a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát – mondta az államtitkár.
Az álláskeresők száma szeptemberben 3,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 243 400 álláskereső szerepelt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A miniszteri biztos szerint elkerülhetetlen a Tisza Párt elnökének tanúkénti meghallgatása.

Szólt is, hogy nem lesz ez így jó.

A játszóterek az új bűnbarlangok?

Kijev a Nyugatban reménykedik.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.

The individual candidates have already been presented, and the Fidesz–KDNP national party list is to be made public shortly.

Hatalmas nyersanyagtartalékokon csücsülnek a dánok Grönlandon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.