A jövőben mindenkinek okosotthona lesz?
Nézzük, mit is takar valójában ez a manapság a luxussal azonosított fogalom!
Nézzük, mit is takar valójában ez a manapság a luxussal azonosított fogalom!

Az incidens kezdete óta a cég semmiféle megkeresésére sem reagál a sajtó vagy az ügyfelek részéről.

Okosotthon – a kifejezés a lakásépítések legújabb kori ciklusában hívószó lett.
Az „okosotthon” pilot program célja, hogy a bentlakásos intézménybe való bekerülés elkerülhető, de legalábbis elhalasztható legyen.
Magyarországon egyedülálló innovatív idősügyi szolgáltatást vezetett be az V. kerületi önkormányzat, az úgynevezett „okosotthon” program keretében egyedül élő idősek otthonait szerelik fel digitális eszközökkel, amellyel enyhíteni kívánják az magányukat é
Hangulatfüggő izzók, arcfelismerő kaputelefonok, távolról vezérelhető fűtés. Sokan kérdezik: kell ez nekünk? Az intelligensotthon ma a személyre szabható automatizálásról szól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.