Négy magyar érem a kolozsvári cselgáncs-versenyen
Négy magyar érem született Kolozsváron, a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs European Open versenyén.
Négy magyar érem született Kolozsváron, a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs European Open versenyén.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár célja, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljon a magyar. Ennek érdekében nemcsak vezetőként, hanem édesanyaként is igyekszik tenni.

Krizsán Xénia olimpiai indulási jogot szerzett hétpróbában az ausztriai Götzisben rendezett atlétikai versenyen – erősítette meg az MTI-nek Kámán Bálint, a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója.
Berecz Zsombor nem téveszti szem elől a célt. Egy éve olimpiai versenyszámban megszerezte a vitorlázás első magyar világbajnoki aranyérmét, egyúttal a teljes magyar sport első tokiói kvótáját.

A sport társadalmi, közérzeti, identitásbeli jelentősége ráadásul egyre nő, spontán válaszként is a nemzetek, az önazonosságok elmosását célzó törekvésekre.

Németh Nándort ugyan közvetlenül nem érinti, ettől függetlenül van önálló véleménye a magyar klubokban szereplő kettős állampolgárok szerepléséről a hazai országos bajnokságokon.
Bő egy hónap múlva folytatódik majd a tusakodás, és akkor már az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ám az sem mellékes, hogy a versenyzők egyéniben és csapatban milyen rajtpozícióból indulnak.

Sárfalvi Péter helyettes államtitkár és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke családtagok, barátok, támogatók, valamint mentorok társaságában a Magyar Sport Házában fogadta a XV. speciális olimpia nyári világjátékokról hazatért magyar versen
Japán földrengés sújtotta területein állítják ki jövő márciusban az olimpiai lángot közvetlenül a hivatalos, 121 napos váltófutás kezdete előtt.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.