Karácsony körmére égett a parkolási ügy
Háromszázezres fizetésért toboroz parkolóőröket a zuglói önkormányzat, mert holnaptól már saját alkalmazottakkal kellene ellátnia ezt a feladatot.
Háromszázezres fizetésért toboroz parkolóőröket a zuglói önkormányzat, mert holnaptól már saját alkalmazottakkal kellene ellátnia ezt a feladatot.

A Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltjének értékelése szerint az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje folyamatosan kárt okoz a kerületben élőknek.

Egyre nagyobb a káosz a zuglói parkolási szerződések ügyében, ami Karácsony Gergely polgármester alkalmatlanságát bizonyítja – jelentette ki Kovács Balázs, a Fidesz–KDNP XIV. kerületi képviselője.

Zuglónak hétmillió forintjába került, hogy Karácsony Gergely polgármester „bizalomvesztésre” hivatkozva, titoktartási nyilatkozat tétele mellett tavaly eltávolította Makranczi László jegyzőt.

Papp Imre, Karácsony Gergely polgármesterhez hasonlóan hű kiszolgálója volt a Gyurcsány-kormányoknak, és később is tanácsokat adott az MSZP-nek.

A főpolgármester a pazarló zuglói parkolási szerződésekre reagálva tette bejelentését a Magyar Nemzetnek, s kérdésünkre elmondta: Karácsony Gergely „szavahihetetlen és önállótlan”.

A Fidesz zuglói választókerületi elnöke szerint Karácsony Gergely továbbra is szabotálja a XIV. kerület parkolás-üzemeltetési szerződésének a felmondását.

Farkas Örs politikai elemző szerint Karácsony Gergely (Párbeszéd) Zugló polgármestere a saját szavazói rovására építi politikai karrierjét.
Tarlós István főpolgármester káoszként jellemezte a zuglói parkolási ügyben zajló folyamatokat, és „külön paródiának” nevezte, ahogy a kerület kivizsgálná a saját parkolási szerződéseit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepetés szerda délutánra.

A miniszterelnököt hatalmas tömeg várta Oroszlányban is.

A szerdai kormányülés után minden részlet kiderül majd.

Megható üzenet érkezett a mentőkhöz.

A helyszínre kivonult a rendőrség.

Maja T. többedmagával, szervezett módon vett részt azokban az erőszakos cselekményekben, amelyek a kitörés napja idején zajlottak a fővárosban.

Döbbenetes felvétel!

Már hárommilliárd forint fölött jár a bejelentett kárigény összértéke.

Szilágyi Erzsébet szoros érzelmi és gazdasági közösségben állt férjével, Hunyadi Jánossal.

The Prime Minister visited Morahalom on his nationwide tour.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.