Lebukott a „zuglói kertész”: postán rendelte a drogot, aztán megsokszorozta
Hollandiából küldette a magokat a lelkes növénybarát.
Hollandiából küldette a magokat a lelkes növénybarát.
Zseniális dobás.
A magyar katonai repülés kezdeteitől indult a Sors/fordító című podcastműsorunk. Erről keveset tudunk, a kommunista időszakban is igyekeztek elhallgatni.
Mutatjuk, mikor és mi az oka.
A cél, hogy a vállalat továbbra is sikeresen reagáljon az iparági változásokra.
Azt is közölte az állami cég, hogy lesznek-e Fülöp-szigeteki postások.
Új vezetője lesz jövőre a Magyar Postának.
Balczó Barnabás, a társaság elnök-vezérigazgatója ismertette az eredményeket.
A SMART by MPL elsősorban a webáruházak, a bankok, a biztosítók és a telekommunikációs vállalatok számára nyújt raktárlogisztikai megoldást.
A társaság törekszik fenntartani és kialakítani a postapartneri együttműködéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A magyar külügyminiszter erről Luxemburgból jelentkezve számolt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.