Munkát, életpályát ad az állam
Folyamatosan frissülő adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését.
Folyamatosan frissülő adatbázis segítheti nemsokára az álláskeresők elhelyezkedését.

A 2019 őszén elküldött utalványokat a nyugdíjasok már csak a postán tudják beváltani.

A Magyar Posta a jelentős forgalom- és bevételcsökkenés ellenére sem tervez létszámcsökkentést, a társaságnál a munkaidőt sem csökkentették, az alapbérek is változatlanok – nyilatkozta Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója kedden az MTI-
Minden évben jellemző a húsvét előtti tavaszi zsongás a csomaglogisztikában, de a mostani helyzet más.

A posta munkatársának nem áll meg a nap a munka végeztével, önkéntes karanténba vonult idős édesanyjáról is gondoskodik.

Élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankok és posták – abban szinte az egész világon egyetértés van, hogy olyan szolgáltatások ezek, amelyeknek a kijárási korlátozások idején is működniük kell.
A koronavírus-járvány terjedése miatt hozott kormányzati intézkedések egyike, hogy az egyérintéssel történő bankkártyás fizetés értékhatára a jelenlegi 5 ezer forintról 15 ezer forintra emelkedik április 15-től. Az intézkedéshez a Magyar Posta is alkalmaz
Az Európai Bizottsághoz fordul a posta ügyében a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter – erről Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.
Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020. január elsejétől – közölte a posta az MTI-vel kedden.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.