Putyin elmondta, mit gondol a béketárgyalásról
Az orosz elnök egy interjúban arról beszélt, hogy kiemelt feladatának tekinti az ukrajnai háború megoldását.
Az orosz elnök egy interjúban arról beszélt, hogy kiemelt feladatának tekinti az ukrajnai háború megoldását.

Donald Trump elnök valószínűleg találkozni fog Vlagyimir Putyinnal február végéig.

Választásokat kell tartani Ukrajnában – mondta az amerikai elnök.

Közeledik a béketárgyalások időszaka, amelyek során az ukrán elnök szerepe leértékelődik, s ezt feltehetően ő is érzi.

A jövő héten Szaúd-Arábiában találkozhatnak a felek.

A Kreml már a találkozó részleteiről is közölt információkat.

Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese jelentős eseményként értékelte Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetését.

Trump elhozza a békét.

Az egykori televíziós műsorvezetőt több miliióan követik világszerte, interjúit több száz milliióan látják.

Több orosz politikus is megszólalt, miután nyilvánosságra került a hír, hogy az Egyesült Államok elnöke és az orosz elnök telefonon beszélt egymással.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.