Soros György nyíltan támogatja a rendőrség leépítését
Az amerikai társadalom egy újabb kérdésben is két részre oszlott: a rendőrségi költségvetést csökkenteni akarókra és a rendőrséget támogatókra.
Az amerikai társadalom egy újabb kérdésben is két részre oszlott: a rendőrségi költségvetést csökkenteni akarókra és a rendőrséget támogatókra.

Egy furgon rakterében kurd migránsokat szállítottak.

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében összesen közel hetven határsértőt tartóztattak fel néhány óra alatt.

Több tucat határsértőt kellett feltartóztatni Csongrád-Csanád megye határában és az M5-ösön.

Csongrád-Csanád megyében például néhány óra leforgása alatt 74 illegális migráns próbált jogtalanul bejutni az országba.

Az éjszaka folyamán közel 70 illegális határsértőt kellett feltartóztatniuk.

Tilos mobiltelefonálni, SMS-t vagy fotót nézni, de még hívást kinyomni sem szabad vezetés közben.

Dusnok közigazgatási területén egy 31 fős csoport próbált meg illegálisan az országba jutni.

Ezúttal Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében kellett feltartóztatni őket.

Győr mellett egy mindössze 17 éves embercsempész próbált meg tíz migránst az ország területére szállítani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.