Ma leteszi az esküt az új Orbán-kormány
A kabinet tizennégy miniszterrel fog működni.
A kabinet tizennégy miniszterrel fog működni.
Mint mondta, elsődleges feladatuk Magyarország nemzeti szuverenitásának, a magyar embereknek, a gazdaságnak és az energiaellátásnak a védelme.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően.
A koncessziókkal is foglalkozó szakhatóság nemrégiben áttekintette az M5-ös és az M6-os sztrádák szocialista kormányok alatt kötött koncessziós szerződéseit.
Rogán Antal szerint az állam rendelkezésére álló bevételek fedezni fogják a koncesszió költségét.
Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.
Összegyűjtöttük, hogy olvasóink milyen cikkek iránt érdeklődtek leginkább az év második hónapjában.
A miniszterelnök kabinetfőnöke hangsúlyozta: el kell menni a gyermekvédelmi népszavazásra, és ott mind a négy kérdésre nemmel kell válaszolni.
Vizsgálják a védettségi igazolványok lejáratának kérdését is.
Nehéz megmondani, hogy ez a Jakab–Hajnal-együttműködés melyikükre nézve cikibb.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.