A mai parlamenti eskütétellel megkezdi munkáját az ötödik Orbán-kormány. Az új kabinet tizenegy tárcával és tizennégy miniszterrel fog működni. Mint ismert, az új kormányok megalakulása előtt a miniszterjelölteket mindig meghallgatják az olyan bizottságok, amelyek az adott kormánytag felelősségi területével foglalkoznak. Összefoglaltuk a múlt heti üléseken elhangzott legfontosabb megállapításokat.
Ma leteszi az esküt az új Orbán-kormány
Orbán Viktor ötödik kormánya ma megkezdi munkáját, miután az új kabinet tagjai esküt tesznek az Országgyűlésben. A kormány tizenegy minisztériummal és tizennégy tárcavezetővel kezdi meg munkáját. Hazánk szuverenitásának erősítése, nemzeti érdekérvényesítés, országépítés, a kötődés erősítése családban és nemzetben – egyebek mellett ezeket a célokat fogalmazták meg korábban a szakbizottsági meghallgatásuk során a miniszterjelöltek.

Országépítésre vállalkoztak
A leendő kulturális és innovációs miniszter a kulturális bizottság ülésén kijelentette, a kormány célja a kötődés erősítése a családban, a nemzetben, a hazával és Istennel. Csák János ezután Churchillt idézte, akinek 1941-ben egy parlamenti vitán az egyik képviselő felvetette, hogy csökkentsék a kulturális kiadásokat. Erre az angol miniszterelnök visszakérdezett: ha ezeket csökkentik, akkor miért vívják egyáltalán a háborút.
Magyarországon nem lesznek megszorítások – közölte az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt Gulyás Gergely, akit Orbán Viktor az újonnan megalakuló kormányában is a Miniszterelnökség vezetésére kért fel.
Országépítő munkaként írta le tárcája feladatát Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol célként jelölte meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye. A politikus jelezte, vidéki képviselőként neki a vidék az első, de híve Budapestnek, és „a főváros nem fog kevesebbet kapni, a vidék fog többet kapni”.
Nagy István agrárminiszter megjegyezte, a háború miatt várható, hogy le kell majd küzdeni egy globális élelmiszerválságot, közben garantálva, hogy a magyarok megfizethető áron jussanak élelmiszerekhez.
Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési miniszteri tárca leendő vezetője legfontosabb feladatként Magyarország fenntartható felzárkóztatását, a versenyképesség gazdasági és jogi feltételrendszerének fejlesztését nevezte meg.
Európa élvonala a cél
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterjelölt hangsúlyozta, minden ágazatban meghatározók az európai uniós források, ezért annak érdekében dolgoznak majd, hogy a lehető legtöbb forrást lehessen lehívni a fejlesztésekre.
A következő években az európai élvonalba kell emelni a magyar ipart, belföldi viszonylatban pedig kiemelt cél az önellátás elérése – mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszterjelölt. Emellett a következő évek kulcskérdésének nevezte a káros anyagok kibocsátásának csökkentését és a megújuló energia arányának növelését.
Pintér Sándor – a közoktatás mellett az egészségüggyel kibővített – belügyi tárca leendő vezetője jelezte, nem egyedül akarja vezetni a területet, hanem törzsi vezetést szeretne. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy mindenki hozzájárulhat az eredményes munkához, mindenki tehet javaslatot arra, hogy miként lehet valamit jobban vagy gyorsabban megcsinálni.– A következő évtized legnagyobb kihívása az orosz–ukrán háború, a legfontosabb feladat pedig Magyarország szuverenitásának védelme, ennek biztosításáért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat bevonjuk a kormányzati központba – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát eddig is vezető Rogán Antal miniszterjelölt. Kitért arra is, hogy a szolgálatoknak kell azonosítaniuk minden háborús propagandát, amely veszélyezteti az ország biztonságát, és fel kell lépniük ellene.
Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt hangsúlyozta, a kormánynak meg kell őrizni a stabilitást, biztonságos növekedési pályán kell tartani a gazdaságot és meg kell védeni az eddigi eredményeket. Így többek között a családtámogatások rendszerét, amely nemzetközi mércével is kiemelkedő támogatást nyújt az érintetteknek.
További Belföld híreink
Magunkat kell megvédeni
A jelenlegi magyar egyházpolitikai modell az első Orbán-kormány időszakában alakult ki, amit azóta alkalmazunk, és erre a jövőben is támaszkodni akarunk – mondta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt Semjén Zsolt leendő nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős, tárca nélküli miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette, egy olyan évtizedben élünk, amikor a biztonsági kihívások állandó részei lesznek az életünknek. A leendő honvédelmi miniszter szerint fel kell építeni egy harcolni képes és harcolni tudó hadsereget, mert a NATO akkor fog minket megvédeni, ha képesek vagyunk magunkat is védeni.
Továbbra is a nemzeti érdekérvényesítésre kell alapozni a külpolitikai döntéshozatalt; azért is még mindig ez a helyes út, mert a választás eredménye egyértelműen megerősítette a kormány politikáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb kinevezése előtti meghallgatásán.
Varga Judit a parlament igazságügyi bizottsága előtti meghallgatásán elmondta, a rendkívüli helyzetek fokozatai változni fognak, mivel az eddigi hat szint helyett a jövőben három lesz: hadiállapot, szükségállapot és veszélyhelyzet. – Célom az, hogy megtartsam a közös eredményeket, és folytassuk a közös munkát – közölte Varga Judit, akit Orbán Viktor az újonnan megalakuló kormányában is az Igazságügyi Minisztérium vezetésére kért fel.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Összetörve jelentkezett be Nánási Pál: vége van, elhagyták

Csatatérré változott Lengyelország, az ukránokat nem engedik Budapestre

Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.