Jordán Tamás önleleplezése
Rettegett egyet a Nemzeti Színház volt igazgatója.
Rettegett egyet a Nemzeti Színház volt igazgatója.

Rátóti Zoltán szorgalmazta a visszatérést egy olyan alapvetéshez, amely mindkét oldal számára elfogadható.

Gyurcsány Ferenc brutális fenyegetéséről is kérdeztük Lajos Tamást és Szánthó Miklóst.

Haza és nemzet kérdésében – mint tudjuk – Gyurcsány Ferenc szemkilövető csapata az etalon.

„Minden értelemben földönfutók lesznek. Nincs árokbetemetés” – írta a DK elnöke a közösségi oldalán.

Az új működési modell a jövőben is minden hallgatónak biztosítja az állami ösztöndíjas képzés lehetőségét.

A cél, hogy kiszámíthatóbb működési környezet kialakításával növeljék a fiatalok képzésének színvonalát.

További felsőoktatási intézményeknél valósulhat meg a fenntartóváltás a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása értelmében.
Több mint hetvenen írták alá a nyílt levelet, támogatva Színművészeti Egyetem modellváltását.
A rendszerváltozást követően ők kerültek pozícióba az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

Francia egységek is bekapcsolódnak a grönlandi katonai jelenlétbe.

Nem hagyták szó nélkül.

A Bayern München legújabb győzelmével olyat ért el, amiről Pep Guardiola csak álmodott.

A kamerás autó sofőrje nem számolt a sort végigelőző autó hirtelen érkezésével.

Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.