Vona Gábor beszólt volt szövetségeseinek, a dollárbaloldalnak
A Jobbik korábbi elnöke úgy döntött, hogy új pártja mégis elindul az európai parlamenti választásokon.
A Jobbik korábbi elnöke úgy döntött, hogy új pártja mégis elindul az európai parlamenti választásokon.

A baloldali támogatók mellett Soros György közreműködése is jelen van.

A debreceni fiatal két szívtranszplantáción is átesett az elmúlt években, ám szervezete egyik alkalommal sem fogadta be az új szervet.

Több ösztönzővel segíti a kormány az elektromos autózás elterjedését.

Eredményes találkozón vagyunk túl Nagy István agrárminiszterrel és Norbert Linsszel, az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságának elnökével – írta az európai parlamenti képviselő.

Varsóban és a spanyolországi Sitgesben egy-egy magyar, illetve egy koprodukciós alkotás nyert.

Molnár Áron havonta közel egymillió forintot keres, mégis temetési támogatásért folyamodott.

A tanács célja többek között teret és támogatást biztosítani a magyar innovációnak, ezzel is elősegítve a magyar gazdaság növekedését.

Az események szervezői pályázatonként húsz-, összesen hatszázmillió forintért indulhatnak.

Megkezdődik a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.

Döbbenetes meglepetéseket hozott a labdarúgó FA Kupa hétvégi fordulója. Kiesett a címvédő, de ami a Manchester Uniteddel történt, arra sincsenek szavak.

A holland edző szerint a magyar gólszerző hibája kiemelkedik a múltbeli esetek közül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.