
Eddig már több mint hatvan embert vettek őrizetbe a templomok és szállodák ellen elkövetett, 359 halálos áldozattal és több mint ötszáz sebesülttel járó merényletek ügyében.
Indiai hírszerző vezetők két órával az első merénylet előtt kapcsolatba léptek Srí Lanka-i kollégáikkal, hogy figyelmeztessék őket a templomokat érintő fenyegetésre.
A szeretetszolgálat közleménye szerint a szervezet megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy – ha szükséges – intézményi ellátást nyújtson az áldozatok gyermekeinek.
A szaúd-arábiai belügyminiszter közlése szerint az országban 37 embert végeztek ki terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt – jelentette a szaúdi állami média kedden.
Az adományokat a Srí Lanka-i keresztény egyházi szervezetekkel partneri kapcsolatban lévő Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül juttatják majd el a családokhoz.
Ranil Vikremeszinghe arra figyelmeztetett, hogy több szélsőséges továbbra is szökésben van. A terroristák azonosításában ugyannakkor a hatóságok haladást értek el.
Azt gyanítják, hogy a 321 halálos és 521 sebesült áldozatot követelő robbantásokhoz köze lehetett a Nemzeti Tauhít Dzsamaatnak.
Az Iszlám Állam hóhéraként azonosított szír férfi legalább húsz ember haláláért lehet felelős, 2016-ban lépett Görögország területére, ahol migránskártyát, majd menedékjogot kapott.
Horváth József szerint ez a támadássorozat rávilágított, hogy bár Srí Lanka olyan ország, amely szeretne a turizmusból megélni, a biztonsági rendszer nagyon hézagos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette: vizsgálatot indít a Soros-klán ellen.
Ha egy politikai kampányötlet szerint többen kerülnének a magasabb adósávba, az ilyen tervezet nem támogatandó.
A Liverpool videót is megosztott a rendhagyó gyakorlatról Arne Slot edzésén.
Egy 37 éves férfi menekülés közben nekiütközött a rendőrautónak, kábítószergyanús anyagokat találtak nála.
A Barcelona klasszisa megnevezte, hogy kik a legveszélyesebb riválisok a Bajnokok Ligájában.
Vaszilij Nebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén beszélt arról, miért nem érdekelt az ukrán elnök a háború befejezésében.
Hazai pályán hengerelt a Bayer Leverkusen, a csapat Erik ten Hag nélkül felszabadultan játszott.
A Barcelona klasszisa megnevezte, hogy kik a legveszélyesebb riválisok a Bajnokok Ligájában.
Vaszilij Nebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén beszélt arról, miért nem érdekelt az ukrán elnök a háború befejezésében.
Hazai pályán hengerelt a Bayer Leverkusen, a csapat Erik ten Hag nélkül felszabadultan játszott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.