Teherán szerint visszaüt Washingtonra a terrorvád
– Az Egyesült Államok súlyos hibát követett el – jelentette ki az iráni elnök, akinek véleményét később Ali Hamenei ajatollah, az ország legfelsőbb vallási és politikai vezetője is osztotta.
– Az Egyesült Államok súlyos hibát követett el – jelentette ki az iráni elnök, akinek véleményét később Ali Hamenei ajatollah, az ország legfelsőbb vallási és politikai vezetője is osztotta.
Az afgán biztonsági erők legkevesebb 12 tagjával végeztek a radikális iszlamista tálibok az elmúlt 48 órában az ország nyugati részén, Bádgesz tartományban – közölte az afgán védelmi minisztérium hétfőn.
A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője egyértelművé tette, hogy a potenciálisan iszlamista terroristának tartott személyek egytől egyig migrációs háttérrel rendelkeznek
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter tájékoztatása szerint a Donald Trump elnök által bejelentett döntés egy héten belül hatályba lép. Bahrein üdvözölte a washingtoni lépést.
Ismeretlen fegyveresek megöltek legkevesebb 50 embert – civileket és polgárőröket – Nigéria északnyugati részén, Zamfara szövetségi államban – közölték a helyi hatóságok szombaton.
A vizsgálat célja megállapítani, hogy a vádlott pszichiátriai állapota lehetővé teszi-e, hogy felelősségre vonják tettéért.
Az afgán biztonsági erők legalább húsz tagjával végeztek a radikális iszlamista tálibok a nyugati Bádgesz tartományban csütörtökre virradóra.
Továbbra is tagadja, hogy az Iszlám Állam hóhéra lett volna Hasszán Farhud, akit kilenc órán át faggatott a magyar ügyészség. A szír férfi ügyvédje a Hír TV Magyarország élőben műsorában először visszautasította a választ arra a kérdésre, hogy befogadná-e
A miniszter kiemelte: aggasztó, hogy terroristák juthatnak migránskártyához, és elfogadhatatlan, hogy az EU, illetve az ENSZ pénzzel segíti az utazásukat, Európában tartózkodásukat.
Az egyik fő gyanúsított egy óvodát vagy pedig rendőröket akart megtámadni, és utóbbiak közül egyet már ki is szemelt magának, aki korábban már tartóztatta le őt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Szumi terület az orosz erők egyik fő célpontja volt a teljes körű invázió során.
Deák Dániel szerint a a politikai vitákban vannak határok, amelyeket nem szabad átlépni.
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
Hann Endre már az adás elején belezavarodott a saját számaiba, és többször is Fidesz-vezetésről beszélt.
Tizenkét katona meghalt.
Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.
Hann Endre már az adás elején belezavarodott a saját számaiba, és többször is Fidesz-vezetésről beszélt.
Tizenkét katona meghalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.