Már vádat is emeltek a „benzines palackos” férfi ellen
A férfi két benzines palackkal felszerelkezve akart bejutni a Manhattan szívében fekvő katolikus templomba. Az incidens nagy visszhangot váltott ki.
A férfi két benzines palackkal felszerelkezve akart bejutni a Manhattan szívében fekvő katolikus templomba. Az incidens nagy visszhangot váltott ki.
A férfit, aki az Iszlám Állam tagja, gyanúsítottként hallgatták ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.
A gyanúsítás szerint az Iszlám Állam tagjaként lenyakazásokban részt vevő Hasszán F. letartóztatásának meghosszabbításáról döntenek húsvét után.
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció szerint sikerült jelentős eredményeket elérni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet pénzügyi forrásainak felszámolására irányuló küzdelemben.
Megszavazta az online terrorpropaganda hatékonyabb eltávolítását célzó javaslatokat az Európai Parlament (EP) szerdán, ezek értelmében az érintett cégeknek a hatósági utasítást követően legfeljebb egy órán belül törölniük kellene ezen tartalmakat az inter
Az illető sevillai lakásában házkutatás zajlik, de a spanyol belügyminisztérium nem adott részletesebb tájékoztatást a gyanúsított személyéről, sem a nyomozásról.
Mégsem csak háziasszonyi teendőket láthatott el az Iszlám Állam kalifátusában a brit állampolgárságától korábban már megfosztott, de ennek ellenére is Nagy-Britanniába vágyó egykori diáklány.
Terrorizmus miatt 138 embert börtönbüntetésre ítéltek Bahreinben, közülük 69-et életfogytiglanra – áll a bahreini ügyészség keddi közleményében.
A DNS-vizsgálat megerősítette Abu Dar, az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó Fülöp-szigeteki Maute csoport vezetőjének halálát – közölte hétfőn az ázsiai ország védelmi minisztere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajna területén hatalmas pusztítást okozott a támadás.
A rendező Japán jól járt egy kizárással, a románok bosszankodhatnak.
A tagállamok az uniós költségvetési tárgyalásokra készülnek.
Magyar Péter Győr-Moson-Sopron vármegyében köszöntötte a pápaiakat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.
A hallgatók szerint a támadás csak megerősíti a Kirk által létrehozott mozgalmat.
A miniszterelnök a repülőn kormány-előterjesztéseket olvas és előadást ír, szombatra pedig újabb más munka és találkozó vár rá.
Sokszor elméláztam már azon, hogy vajon egy-egy kifejezetten kovászos uborka-lé ízű és megjelenésű bort kell-e feltétlenül szeretnünk.
A hallgatók szerint a támadás csak megerősíti a Kirk által létrehozott mozgalmat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.