A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i összehangolt merényleteket bosszúból követték el a christchurchi mecsetekben elkövetett március 15-i tömegmészárlásért – jelentette ki kedden a Srí Lanka-i védelmi miniszter helyettese a nyomozás eddigi eredményei alapján.
A legfrissebb összesítések szerint a nyolc robbantásban 321-en haltak meg, 521-en megsebesültek, közülük 375-en vannak kórházban. Eddig 42 gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük egy szíriai állampolgárt is.
Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF összesítése szerint a támadás halálos áldozatai között 45 gyerek van. A legfiatalabb közülük másfél éves volt.
Srí Lanka kormánya és hatóságai a korábbi figyelmeztetések alapján azt gyanítják, hogy
a terrortámadásokhoz köze lehetett a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetnek, és egyelőre nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak más, külföldi csoportokkal.
A Srí Lanka-i védelmiminiszter-helyettes, Ruvan Vidzsevardene kedden úgy nyilatkozott: a kormány meglátása szerint a támadásokat egy szélsőséges iszlamista csoport követte el, amely kapcsolatban állt a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű helyi iszlamista szervezettel. Hozzátette, az elkövetőket bosszúvágy és gyűlölet vezérelte, nem pedig a vallás.
Az elkövetőkről és hátterükről ugyanakkor egyelőre keveset lehet tudni.
Kormányinformációk szerint az egyik merénylőt néhány hónappal ezelőtt Buddha-szobrok megrongálásáért őrizetbe vették, kilenc őrizetbe vett személyről pedig annyit lehet tudni, hogy egy gyárban dolgoztak, amely az egyik elkövetőhöz tartozik.
Az Iszlám Állam jelentkezett a terrortámadás elkövetőjeként
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett kedden a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadások elkövetőjeként – jelentette a szervezet Aamák nevű „hírügynöksége”. A terrorszervezet egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá, hogy valóban ők állnak a több mint 300 emberéletet kioltó támadás hátterében.
A rendőrség közlése szerint több mint 20 házat kutattak át.
A Srí Lanka-i kormányzat úgy gondolja, hogy az elkövetők külföldről kaphattak segítséget.
Radzsita Szenaratne kormányszóvivő arról beszélt: nem hiszik, hogy ezeket a támadásokat egy olyan csoport vitte volna véghez, amely csupán erre az országra korlátozódik.
Egy nemzetközi hálózat nélkül ezek a támadások nem sikerültek volna – tette hozzá.
A kormányszóvivő szerint április elejétől több ország hírszerzése figyelmeztette a Srí Lanka-i hatóságokat, hogy egy viszonylag ismeretlen helyi iszlamista szervezet, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaat támadásokra készül. Szenaratne szerint a védelmi minisztérium ekkor értesítette a rendőrséget, amely továbbította az értesüléseket a biztonsági erőknek.