Így állt ki a Hamász-párti tüntetés mellett a Telex
A hazai dollármédia zászlóshajója szerint a palesztinokért akartak tüntetni Budapesten, nem a Hamász mellett.
A hazai dollármédia zászlóshajója szerint a palesztinokért akartak tüntetni Budapesten, nem a Hamász mellett.
Pakisztánban teljesen elszabadultak az indulatok, miután a Hamász megtámadta Izraelt.
Miközben a tüntetők Palesztinát és a Hamászt éltetik, izraeli zászlókat égetnek.
Hatalmas a készenlét, rendőrök ezrei készülnek a palesztinbarát tüntetések erőszakos cselekedeteire.
Egyes zsidó szervezetek szerint Izrael megsemmisítésére szólítottak fel a tüntetők, antiszemita jelszavak kíséretében.
Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a WHO egy nemzetállamok feletti hatalmat kíván gyakorolni jövő év májusától a járványok, a pandémiák ügyében.
Amerika-szerte utcára vonultak Izrael és a palesztinok támogatói is, több helyen egymásnak estek.
Portugáliában akarták megállítani a forgalmat a klímaaktivisták, de nem sikerült túl jól a demonstráció.
Nagy Ervin szavai termékeny talajra hulltak.
A demonstráción részt vevők a fegyverszállítások azonnali leállítását követelték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Cikkünk a meccs idején folyamatosan frissül!
Az Union Berlin és a Stuttgart meccsének második félideje egy gólt sem hozott, az első annál többet.
Ukrajna három kínai céget szankciókkal sújtott.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
Egyetlen századmásodperc döntött az első rajthely sorsáról.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
Egyetlen századmásodperc döntött az első rajthely sorsáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.