Komoly kockázatokkal járna a zaporizzsjai atomerőmű újraindítása
Az atomerőmű sorsa szimbolikus és stratégiai jelentőségű kérdés.
Az atomerőmű sorsa szimbolikus és stratégiai jelentőségű kérdés.
A német ipart is sújtják az ideológiavezérelt energiapolitika következményei.
Az éjszakai órákban is dolgoznak majd.
Befejeződött a százhalombattai olajfinomító tervezett nagyleállásának első fázisa.
2017-ben állították le, a fukusimai katasztrófa után.
Elindul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, harmincmilliárd forint érkezik vidékre.
PM: Erőteljes gazdasági növekedés és javuló egyensúlyi mutatók várhatóak a következő években.
Miközben a magyar gazdaság már meghaladta járvány előtti teljesítményét, az uniós országok többsége még nem érte el ezt a szintet – mutat rá friss uniós adatok alapján Varga Mihály a közösségi oldalán.
A kormány folytatja a családok támogatására, az adócsökkentésekre és a beruházások ösztönzésére épülő válságkezelést.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról a mai ülésén dönt a kormány. A köznevelésben nem emelkedtek a fertőzésszámok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.