Szijjártó Péter: A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van
Az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

A gazdaság újraindítását és az idei növekedési célok megvalósítását segítik a kormányzati beruházások.

A túlnyomó többség postai úton küldte vissza véleményét, de sokan éltek az internetes válaszadás lehetőségével.

Kiélezett politikai helyzetekben az ellenzék gazdasági elemzői kivétel nélkül huhognak. Ebben a műfajban a Gazdaságkutató vezére a leglelkesebb.

Szijjártó Péter elmondta, ezek az intézkedések azért szükségesek, mert hétről hétre élesedik a gazdasági verseny.

A kormányszóvivő a Facebook-bejegyzésben számolt be a koronavírus-járvány utáni válságkezelésről.

Szijjártó Péter szerint ez lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság Európában a leggyorsabban induljon újra.

Érdemes mérlegre tennünk a 2020 elején beütött válság kezelését, hogy lássuk annak eredményeit és kudarcait. Így azonosíthatók a gazdasági helyreállítás erős és gyenge pontjai.

A járványkezelés sikeressége nyomán Magyarország válságállóvá vált, így már a harmadik hullám során elkezdett erősödni a kormánypártok támogatottsága.

A koronavírus miatt bevezetett járványügyi korlátozások a vártnál enyhébb visszaesést okoztak a gazdaságban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az orosz jog szigorúan bünteti a külföldi államokkal vagy szervezetekkel való titkos együttműködést.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

It's been a 'strong week', and it's not over yet.

Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.