
Rekordméretű osztalékot fizet idén a reptér
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
A háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 2021-ben 3,7, 2022-ben pedig 5,3 százalékkal bővülhet. 2021-ben a mutató értékét még rontják a tavaszi időszakban érvényes korlátozások, azonban a járványhelyzet javulása és a gazdaság újraindulása, valamint ennek kapcsán a korábban átmenetileg romló jövedelmi helyzet ismételt javulása serkenti a fogyasztást – derül ki a cikkből.
A beruházások bővülését idén 7,2, jövőre pedig 8,3 százalékosra becsüljük. Ebben a 2020-as gyengébb bázisidőszaki adat mellett jelentős szerepet játszanak az állami (részben uniós, részben saját forrásokból biztosított) beruházások. Fontos azonban arra törekedni, hogy a várható forrásbőség ne eredményezze az árak további érdemi emelkedését.
A 2020. tavaszi leállások, illetve az ellátási láncok megszakadása miatt a külkereskedelem volumene 2020-ban csökkent. Az alacsony bázis nyomán az export idén 11,9, míg az import 9,7 százalékkal nőhet, míg jövőre a bővülés rendre 6,3, illetve 5,7 százalék lehet. Az export volumenének növekedésében nagy szerepe van a beruházások magas volumene által generált termelőkapacitás-bővülésnek is.
Fontos kérdés ugyanakkor, hogy a nemzetközi turizmus milyen ütemben tud újraépülni, hiszen a koronavírus megjelenése előtt ez az ágazat jelentős exportbevételeket generált, a külföldiek magyarországi utazásai során sokkal többet költöttek, mint a magyarok külföldi utazásaik során.
A munkanélküliség a koronavírus nyomán kismértékben növekedett, ám
Ennek eredményeként a munkanélküliségi ráta 2022-ben ismét 4 százalék alatt alakulhat. Ugyanakkor több ágazatban (például ipar, építőipar, oktatás, egészségügy) ismét munkaerőhiány van, illetve lesz is szakképzett munkaerőből. Ennek, illetve az állami bérrendezések eredményeként a béremelkedés 2022-ben ismét két számjegyű lehet, ehhez azonban az államnak a még szükséges bérrendezéseket el kell végeznie az érintett területeken.
Az infláció idén a jegybanki célsáv teteje körül alakulhat, míg jövőre az áremelkedés üteme mérséklődhet, ugyanakkor így is a cél feletti, 3,5 százalék lehet. Az idei magasabb inflációt részben bázishatások okozzák, azonban hozzájárul az élelmiszerek áremelkedése, a forint korábbi gyengülése, illetve a koronavírus okozta helyzet is. A gazdasági teljesítmény gyors bővülése, illetve az expanzív fiskális politika szintén felfelé hajtja az inflációt, míg az MNB monetáris politikájának szigorodása fékezheti azt.
A költségvetési hiány idén a GDP 7,9 százalékát teheti ki, amely jövőre 6,1 százalékig csökkenhet, így a GDP-arányos államadósság a 2020 végi 80,4 százalékos szintről 2021 végére 80,1 százalékra, 2022 végére pedig 79,6 százalékra mérséklődhet. Azaz a növekvő gazdaság és emelkedő bevételek ellenére a magas hiány miatt a GDP-arányos államadósság csak lassú ütemben zsugorodik majd.
2020
2021
2022
Bruttó hazai termék (volumenindex)
–5,0
5,8
4,7
A háztartások fogyasztási kiadása (volumenindex)
–2,5
3,7
5,3
Bruttó állóeszköz-felhalmozás (volumenindex)
–7,3
7,2
8,3
Kivitel volumenindexe (nemzeti számlák alapján)
–6,8
11,9
6,3
Behozatal volumenindexe (nemzeti számlák alapján)
–4,4
9,7
5,7
A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege (milliárd euró)
5,8
7,9
9,2
Fogyasztóiár-index (%)
3,3
3,9
3,5
A jegybanki alapkamat az időszak végén (%)
0,6
1,2
1,5
Munkanélküliségi ráta (%)
4,2
4
3,6
A bruttó átlagkereset alakulása (%)
9,7
9,4
10,3
A folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában
–0,1
0,6
0,8
Külső finanszírozási képesség a GDP százalékában
1,9
2,5
2,9
Az államháztartás ESA-egyenlege a GDP százalékában
–8,1
–7,9
–6,1
GDP-arányos államadósság
80,4
80,1
79,6
GDP-alapon számított külső kereslet (volumenindex)*
–6,2
4,2
4,4
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
Megrázó részletek a móri haláleset kapcsán
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Jó üzletet kötött az állam a ferihegyi repülőtér visszavásárlásával.
Kétmillióan adták be idén a személyijövedelemadó-bevallásukat a NAV bevalláskiajánlási rendszerén keresztül.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az európai ipar már padlón van, és elszabadult az energiaszegénység a lakosság körében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.