Így változott meg a Szingapúri Nagydíj végeredménye a büntetés után

George Russell győzelmével ért véget vasárnap a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj. A brit pilóta mellett a másik két dobogós, Max Verstappen és a McLarennel a konstruktőri világbajnoki címet elhódító Lando Norris is elégedett volt a végeredménnyel. Lewis Hamilton vélhetően kevésbé, aki a futam során is küszködött a Ferrarival, a leintés után ráadásul meg is büntették.

2025. 10. 05. 18:15
Lewis Hamiltonnak Szingapúrban sem jött ki a lépés Fotó: NurPhoto/ROBERT SZANISZLO
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Russell-lel természetesen madarat lehetett fogatni, de 

a McLaren garázsában is óriási volt az öröm, hiszen az istálló Szingapúrban megvédte a címét, tizedszer lett konstruktőri világbajnok. Norris ezt harmadik helyezettként ünnepelte, aki remek rajtjának és agresszív hozzáállásának köszönhette, hogy az ötödik pozícióból a dobogóra lépett előre. A brit versenyzőnek a manőverével sikerült magára haragítani a csapattársát, Piastrit, őt előzte meg a rajt után a harmadik helyért, úgy, hogy még össze is ért a két autó.

– Csúszós, sok helyen nedves volta pálya. Ilyen a versenyzés. A belső íven voltam, egy kicsit korrigálnom kellett, ennyi az egész. Versenyeztünk egy jót – foglalta össze a történteket Norris, aki elmondása szerint nem bánja, hogy a végén nem tudott elmenni Verstappen mellett. – Nehéz futam volt, és Max nem hibázott. Én mindent beleadtam, akár jól éreztem magam, akár nem, és közel is kerültem hozzá. Volt egy-két eset, amikor egymás mellé kerültünk, csatáztunk is, de itt nagyon nehéz előzni. Gyorsak voltunk, szerettem volna George nyomába eredni és nyomás alá helyezni őt. De így is elégedett lehetek, két helyet javítottam, és persze ismét konstruktőri világbajnokok lettünk, emiatt rendkívül boldog vagyok.

Hamiltont megbüntették a Szingapúri Nagydíj után

Aki biztosan nem az, az Lewis Hamilton (Ferrari). A hétszeres világbajnok összetört, mert a Szingapúri Nagydíj előtt az örök vadászmezőkre távozott a kutyája, Roscoe. A brit pilótának a futam után sem volt minek örülnie: a Ferrarinak nem ment Szingapúrban, neki ráadásul fékproblémái is akadtak. A csapat utóbbival magyarázta, hogy Hamilton miért hagyta el sorozatosan a pályát, de ez nem hatotta meg a versenybírákat, akik öt másodperces büntetéssel sújtották az olaszok pilótáját. Hamilton emiatt elbukott két pontot és a hetedik pozíciót, és helyet cserélt a nyolcadikként célba ért Fernando Alonsóval (Aston Martin). 

Továbbra is hódít a Forma–1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.