Kormányszóvivő: Elindult az újraindítási konzultáció
– A kormány akkor tud jó döntéseket hozni, ha a szakértők mellett az embereket is megkérdezi – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.
– A kormány akkor tud jó döntéseket hozni, ha a szakértők mellett az embereket is megkérdezi – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Az ellenzék szerint „bohóckodás” kikérni a magyar emberek véleményét az újraindításról.

A konzultációnak otthont adó vakcinainfo.gov.hu oldalon továbbra is lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra.

Az új építésű házak, lakások vásárlásának, illetve építtetésének támogatásáról beszélt Zsigó Róbert államtitkár.

A kormánytól azt kérik, hogy az újraindítási gyorskölcsönt terjesszék ki a fürdőkre is.

A cél a gazdaság válság utáni újraindítása, és hogy Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama közé tartozzon.

A felvett összeget a vállalkozások járulékokra, bérekre, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.

A járvány megelőzése mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása – fejtette ki Varga Mihály.

A nyári menetrend szerint indítja újra a magyar vasúttársaság a nemzetközi járatait, már megrendelhetőek a menetjegyek.

Vincenzo Spadafora olasz sportminiszter szerint a következő napok koronavírus fertőzési adataitól függ, hogy mikor indulhat újra a labdarúgó-bajnokság.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az orosz jog szigorúan bünteti a külföldi államokkal vagy szervezetekkel való titkos együttműködést.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

It's been a 'strong week', and it's not over yet.

Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.