Szijjártó Péter: A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van

– A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Forrás: MTI2021. 09. 10. 13:00
SZIJJÁRTÓ Péter
Nyrmeggyes, 2021. szeptember 6. Szijjrt Pter klgazdasgi s klgyminiszter beszdet mond a Parmen Konzervipari Zrt. nyrmeggyesi gyrnak avatsn 2021. szeptember 6-n. MTI/Czegldi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Audi Hungaria Zrt. jubileumi rendezvényén kiemelte: az autóipar termelési értéke az idei év első felében 31 százalékkal nőtt, így átlépte az 5100 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy idén először meghaladhatja a tízezermilliárd forintot is. 

Szijjártó Péter szerint a nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5 százaléka kivitelre kerül, amivel Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon. 

„A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi” – mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt húsz évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem „csak” gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is. A miniszter közölte,

hogy az Audi a jövőben további bővítéseket tervez végrehajtani Győrben, amelyek középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció áll, ami kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára is, ezért minél több hasonló beruházást kell az országba vonzani.

Leszögezte: az autóipar rekordteljesítménye hozzájárul ahhoz, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérhesse az 5,5 százalékot, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat. Végezetül hangsúlyozta, 

hogy a koronavírus-járvány miatti gazdasági sokkot követően Magyarország a leggyorsabban újraindulók között van a kormány sikeres, beruházásokat támogató, s nem segélyeket osztó stratégiája miatt, amelynek köszönhetően elkerülhető volt a tömeges munkanélküliség kialakulása. 

Az Audi Hungaria 2001-ben bővült a műszaki fejlesztési részleggel, majd 2012-ben a motorfejlesztéssel és járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma a város az Audi AG harmadik legnagyobb fejlesztési központja a világon. A műszaki fejlesztés területén több mint ötszáz magasan képzett szakértő dolgozik, a vállalat pedig a következő két évben további több milliárd forintot fog fordítani a területre. 

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.