Késelés lett az iszogatás vége
Az elkövető ellen vádat emeltek.
Az elkövető ellen vádat emeltek.
A minisztert egy Londonban tartott előadás során kérdezték Ilaria Salisról.
Vádat emelt az ügyészség.
Rezeda Kázmér utazásai.
A harminchat éves férfi és a tizenkilenc éves nő hamarosan bíróság elé áll.
Vádat emeltek egy kaposvári férfi és öt társa ellen.
Életfogytiglant kapott Ridouan Taghi marokkói–holland drogbáró az elkövetett hat gyilkosság és négy gyilkossági kísérlet miatt.
Alejandro Mayorkas hazudott a határon uralkodó elképesztő állapotokról. Döntött vád alá helyezéséről a képviselőház.
A vádlott az ügyintézésekért cserébe 213 395 euróval, mintegy nyolcvanmillió forinttal gazdagodott.
Magára hagyta az újszülöttet a hidegben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.